Nagy Bertalan (1893–1975) községi jegyző sírjának tisztítása 1

Nagy Bertalan (1893–1975) községi jegyző sírjának tisztításaA Fényszaruiak Baráti Egyesülete folytatja a település életében hosszú időn át fontosabb szerepet betöltő személyek sírjának megmentését, felújítását, tisztítását.

Nagy Bertalan és felesége, Hunyadi Búzás Emma (1905–1968) sírja a Szent Kereszt (felső) temetőben a bal oldali stációsor elején található. Ugyan az unokák rendszeresen látogatják a sírt, és karbantartására is gondot fordítottak, mégis az elnökség úgy gondolta, az időnkénti, 10-15 évente szükséges tisztítást most a közösség végezteti el. Közel három évtizedig szolgálta Jászfényszaru lakosságát, köztisztelet övezte, itt lett végső nyughelye is.

Nagy Bertalan jász származású volt, Jászárokszálláson született 1893. július 25-én. Jegyzőgyakornok volt Jászdózsán. Innen vonult be az 1914-ben elrendelt általános mozgósítás után mint tartalékos főhadnagy katonai szolgálatra. Orosz hadifogságba esett 1915. május 20-án. Szibériába vitték, 1918 tavaszán az általános leszereléskor hazakerült, ez év őszén leszerelt, majd kisegítő írnok volt Jászárokszálláson. A községi közigazgatási vizsgát Szombathelyen 1920. február 5-én tette le. Jászfényszarun 1920. március 1-jén adóügyi jegyzőként állt munkába. 1923. szeptember 20-án kötött házasságot Hunyadi Búzás Emmával. Két leányuk született, Márta és Vilma. Mindketten tanítói képesítést szereztek. Márta 1945 és 1948, míg Vilma 1949 és 1957 között Jászfényszarun tanított. 56 évesen, 1949. március 31-én ment nyugdíjba. Ekkor költözött ki a Kossuth Lajos út 2. szám alatti jegyző (szolgálati) házból, ami 1950-től állami óvoda lett. Nem messzire a Dózsa György útra saját házba költöztek. Az 1951-ben megalakult Vegyesipari

Termelőszövetkezetben nyugdíjasként évekig főkönyvelői feladatokat végzett. Az 1956-ban készült tablón is szerepel. A település számos közössége életében tevékenyen és tisztséget viselve is részt vett. Neve méltán kerül be Jászfényszaru megbecsült személyeinek névsorába.

Kép és szöveg: Tóth Tibor