
A szokott helyen és időpontban rendezte meg a XV. Kemence ünnepét a Fényszaruiak Baráti Egyesülete és a Jászfényszaruért Alapítvány (JA), melyhez ebben az évben csatlakozott a Színjátszók Baráti Köre egyesület is.
Augusztus 20-án délután 4 óra előtt folyamatosan érkeztek az érdeklődők a Kiss József Helytörténeti Gyűjtemény udvarára. Igaz ez évben a kenyerek nem az udvari kemencében sültek, de az EDI Friss Pékségből a délelőtt folyamán 16 db 1 kg-os kovászos kenyér még langyosan érkezett a helyszínre.
Az előkészítő munkát az Agócs és a Telek család és Vig Antal végezte. A hivatalos program 16 órakor kezdődött. Gyorsan megtelt a közösségi szín és környéke. A FÉBE elnöke köszöntötte az ünnepségen megjelenteket. Az programon részt vett Győri János Bertalan alpolgármester, Lovászné Török Magdolna alpolgármester, a FÉBE titkára, dr. Voller Erika jegyző, a JA kuratóriumának elnöke és Bordásné Kovács Katalin, a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója. A köszöntés után Lovászné Magdival közösen adtuk át Lajkó Sándornak közösségi munkájának elismeréseként a FÉBE Kitüntető Plakettet, mivel május 29-én külföldi útja miatt a közgyűlésen nem tudta átvenni. Ezután Kovács Tímea, a darab rendezője konferálta be Móricz Zsigmond: Dinnyék egyfelvonásos darabját. A Fortuna Együttes tagjai az elmúlt évtizedekben sokféle szereposztásban mutatták be a vidám darabot. Volt, aki 40 év után vállalta ismét a fellépést. Többjüket többször láttuk különböző szereposztásban. A fiatalabb korosztály közül sokan először kacagtak a darab tanulságán. Káposzta Sándorné Erzsinek Jászfényszarun ez volt a premier, a szépasszony szerepét helyben most játszotta először. Basa Éva több mint 30 év után újból játszott, Bordás Gyula és Both Béla több partnerrel is játszotta a szerepet. A közönség nagy tapssal jutalmazta előadásukat.
Deák Tamás és felesége, Deák-Fekete Éva 45 perces műsora tovább fokozta a hangulatot. A nosztalgiaszóló és a duett slágerek, Korda, Soltész, Illés és a Neoton Família számai méltán arattak nagy sikert. A műsor alatt és azt követően a jelen lévők örömmel kóstolták meg a közösségi térben, a kemencénél megterített svédasztalnál a hagyományosan kovásszal, élesztő nélkül készült kenyeret. A friss, meleg kenyér gyorsan beszívta a házi zsírt, margarint, vajkrémet, melyre lilahagyma, paradicsom, ízlés szerint paprika került.
A FÉBE elnöke és a Jászfényszaruért Alapítvány Kuratóriumának elnöke, dr. Voller Erika Hornyák Péter hangosítást végzőnek, a műsorban fellépőknek megköszönte a munkáját, szereplésüket. A közös baráti beszélgetésnek kedvezett a jó idő, így kellemes hangulatban 19 óra előtt zárult a XV. Kemence ünnepe. A FÉBE és alapítványának közös rendezvénye most is sikeres volt. Úgy búcsúztunk, jövőre ugyanitt találkozunk.
Köszönjük Telek Sándornak a zöldségek, Barna Szilveszternek a sertészsír felajánlását, és másoknak is, akik tovább szélesítették az asztali választékot, valamint a berendezésben és az elpakolásban résztvevőknek. Köszönjük az alapítvány és az önkormányzat anyagi támogatását.
Tóth Tibor



