A program a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Csoóri Sándor Alap 500.000 Ft-os támogatásával valósult meg.
Az Iglice Táncegyüttes Hagyományőrző csoportja a 2025/2026-os évadban is folytatta hagyományőrző és közösségépítő tevékenységét. A támogatás segítségével négy ingyenes táncházat szerveztünk Jászfényszaru és a környező települések érdeklődői számára, ahol gyermekek, fiatalok és felnőttek egyaránt bekapcsolódhattak a közös táncba. Az alkalmakon a Zagyva Banda élő népzenéje biztosította az autentikus hangulatot.
A támogatás hozzájárult az együttes új próbatermének, a felújított Közösségi Háznak a technikai fejlesztéséhez is. Mikrofonokat, mikrofonállványt és mikrofonkábelt szereztünk be, amelyek a zenekaros próbák és közösségi programok színvonalas megvalósítását segítik, és hosszú távon is az együttes rendelkezésére állnak.
A szakmai munka során a táncosok új koreográfiát tanultak és gyakoroltak be, amelyet több fellépésen is bemutattak. Az évad egyik fontos eseménye volt a XIII. Fény Fesztivál gálaműsora, ahol az együttes közönség előtt is bemutathatta munkájának eredményét.
A Csoóri Sándor Alap támogatása egyszerre szolgálta a közösségi programok megvalósítását és az együttes szakmai feltételeinek fejlesztését. Ennek köszönhetően Jászfényszarun továbbra is élő és aktív része maradhat a közösségi életnek a néptánc és a népzene.
Köszönjük a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Csoóri Sándor Alap támogatását!