HELYI KITÜNTETÉSEK, ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSA 2026 1

HELYI KITÜNTETÉSEK, ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSA 2026DÍSZPOLGÁR

Győri János Bertalan

Győri János Bertalan 1979 óta dolgozik Jászfényszarun, Jászfényszaruért. Több mint négy évtizedes munkássága során szakmai tevékenységével, közéleti szerepvállalásával és a település fejlődése iránti töretlen elkötelezettségével maradandó értékeket teremtett a város és annak közössége számára. Pályáját a helyi Béke Mezőgazdasági

Termelőszövetkezet tagjaként, annak gépészeti ágazatában kezdte. Már fiatalon fontosnak tartotta, hogy a mindennapi munkavégzés mellett aktívan részt vállaljon a közösségi életben is. A Béke Mgtsz. megszűnését követően szakmai pályáját Jászfényszaru Város Önkormányzatánál folytatta, ahol a GAMESZ műszaki vezetőjeként vállalt meghatározó szerepet a település műszaki és infrastrukturális feladatainak ellátásában. Munkája kiterjedt többek között az intézményfenntartásra, a vízmű és a vízhálózat, valamint a szennyvíztisztító és a szennyvízhálózat üzemeltetésére. Tevékenységével közvetlenül hozzájárult ahhoz, hogy Jászfényszaru lakossága korszerűbb, biztonságosabb és élhetőbb települési környezetben élhessen.

Az 1990-es első önkormányzati választáson települési képviselőnek indult, és a város lakosságának bizalmából ezt követően nyolc cikluson keresztül volt tagja Jászfényszaru Képviselő-testületének. A választópolgárok hosszú időn át újra és újra bizalmat szavaztak neki, ami egyértelműen kifejezi azt a megbecsülést és tiszteletet, amelyet közéleti munkájával kivívott. A képviselő-testület nyolc ciklusában alpolgármesteri feladatokat látott el. Jelenleg – a képviselő-testület bizalmából – mint civil alpolgármester segíti és működik közre az önkormányzat munkájában, amely tisztséget felelősségteljesen és a város érdekeit szem előtt tartva látta és látja el.

A Helyi Értéktár Bizottság elnökeként fontosnak tartja a helyi értékek őrzését, megbecsülését és népszerűsítését.

Kiemelkedő érdemeket szerzett Jászfényszaru fejlődését meghatározó beruházások és fejlesztések előmozdításában. Munkássága különösen jelentős az Ipari Park létrehozásában és az iparosodás fejlesztésében, amely hosszú távon meghatározóvá vált a város gazdasági életében és fejlődési lehetőségeiben.

Ugyancsak elévülhetetlen érdemeket szerzett az egészséges ivóvíz biztosításában, a szennyvíztisztító és a szennyvízhálózat kiépítésében, valamint a környezetvédelem területén végzett munkájával. Ezek a fejlesztések nem csupán műszaki beruházásokat jelentettek, hanem a város lakóinak életminőségét, egészségét és a következő generációk számára megőrzendő környezetet szolgáló, hosszú távú értékteremtést is.

Győri János Bertalan közéleti és szakmai tevékenységét mindenkor a város iránti felelősség, a tenni akarás és a közösség szolgálata jellemezte. Feladatai ellátása során mindig Jászfényszaru érdekeit tartotta szem előtt, döntéseiben a település fejlődését és a helyi közösség javát tekintette elsődlegesnek. Munkáját nem a személyes elismerés, hanem a városért való tenni akarás vezérelte.

Több mint négy évtizedes életútja szorosan összefonódott Jászfényszaru fejlődésével. Munkája nyomán olyan eredmények és értékek születtek, amelyek ma is a város mindennapi életének részét képezik. A szakmai és közéleti szolgálat iránti elkötelezettsége, valamint a település fejlődéséért végzett kiemelkedő munkája példamutató a jelen és a jövő nemzedékei számára egyaránt.

Mindezek alapján Győri János Bertalan méltó arra, hogy Jászfényszaru Város Díszpolgára címet viselje.

JÁSZFÉNYSZARU CÍMZETES JEGYZŐJE

Dr. Voller Erika

Dr. Voller Erika több mint négy évtizedes közigazgatási pályafutása során kiemelkedő szakmai felkészültséggel, elhivatottsággal és a köz szolgálata iránti rendíthetetlen felelősségtudattal végzi munkáját.

Közigazgatási pályáját 1986-ban kezdte, és az elmúlt évtizedekben szerzett széles körű tapasztalatával, folyamatosan bővülő szakmai tudásával a helyi közigazgatás meghatározó személyiségévé vált. Jászfényszarui tevékenységét 2011-ben kezdte meg a település aljegyzőjeként. Már ebben a tisztségében is bizonyította szakmai rátermettségét és elkötelezettségét, amikor Mészáros László címzetes főjegyző tartós távolléte idején felelősségteljesen és magas színvonalon látta el a város jegyzői feladatait.

2012. március 1-től Jászfényszaru város jegyzőjeként vezeti a Polgármesteri Hivatal munkáját. 2013 márciusától a Jászfényszarui Közös Önkormányzati Hivatalt irányítja, és ellátja Pusztamonostor jegyzői feladatait is. Az azóta eltelt időszakban következetes munkájával jelentősen hozzájárult az önkormányzat és a hivatal törvényes, eredményes és kiegyensúlyozott működéséhez. Jegyzői tevékenységét a jogszerűség, a pontosság, a felelősségtudat, a szakmai igényesség és a város iránti elkötelezettség jellemzi. Évek óta ellátja a Közbeszerzési Bíráló Bizottság elnöki tisztét, melynek elsődleges feladata az önkormányzati közbeszerzési eljárások szabályszerű előkészítése, a döntéshozó képviselő-testület részére. Fontosnak tartja szakmai ismereteinek folyamatos bővítését és a közigazgatásban dolgozó kollégák szakmai közösségének erősítését. Ennek egyik kiemelkedő példája – a Jászság jegyzőit és aljegyzőit tömörítő – Jászsági Jegyzőklubban végzett tevékenysége, amelynek 2001 óta vezetője.

Dr. Voller Erika szakmai munkásságát több rangos elismerés is fémjelzi. Ezek közül kiemelkedik a helyi jogalkotásban az Európai Unióhoz történő csatlakozás kapcsán végzett kimagasló jogharmonizációs célú munkája, amelyért belügyminiszteri kitüntetést kapott. 2009-ben pedig címzetes főjegyzői címet adományoztak részére. E kitüntetések egyaránt igazolják azt a magas szintű szakmai tudást és elhivatottságot, amely egész közigazgatási pályáját jellemzi. A közösségért érzett felelőssége a hivatali feladatokon túl is megmutatkozik. A „Jászfényszaruért Alapítvány” Kuratóriumának elnökeként évek óta lelkiismeretesen, legjobb tudása szerint segíti az alapítvány munkáját. Emellett a „Jászság Egészségéért” Alapítvány Kuratóriuma tagjának is megválasztották, és aktívan részt vállal a térség közösségének szolgálatában. Dr. Voller Erika szakmai életútja egy olyan köztisztviselő pályáját példázza, aki számára a közigazgatás nem csupán hivatás, hanem valódi szolgálat. Tudásával, tapasztalatával, következetes munkájával és Jászfényszaru iránti töretlen elkötelezettségével hosszú évek óta meghatározó szerepet tölt be a város életében. Tagja volt az Ipari Park bővítésében közreműködő projekt csapatnak, amelynek köszönhetően több nemzetközi cég telepedett le városunkban és segédkezett több milliárdos iparfejlesztés törvényes megvalósításában. A Helyi Választási Iroda vezetőjeként több választás jogszerű lebonyolításában működött közre.

Több mint négy évtizedes közigazgatási szolgálata, Jászfényszarun végzett másfél évtizedes kiemelkedő jegyzői munkája, szakmai közösségekben vállalt szerepe, valamint a város és a térség közössége érdekében végzett önzetlen tevékenysége alapján dr. Voller Erika méltó a címzetes jegyzői cím viselésére.

JÁSZFÉNYSZARUÉRT

Jászfényszaru Önkéntes Tűzoltó Egyesület

Jászfényszaru Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai hosszú évek óta példamutató elhivatottsággal szolgálják városunk biztonságát és közösségi életét.

Önként vállalt munkájuk nem csupán a tűzesetek és káresemények során nyújt felbecsülhetetlen segítséget, hanem mindennapi jelenlétükkel is erősítik a helyiek biztonságérzetét.

A szervezet tagjai saját idejüket, energiájukat és családjuktól elvett óráikat áldozzák azért, hogy másokon segítsenek. Szolgálatuk során bátorságról, fegyelemről és emberségről tesznek tanúbizonyságot, gyakran nehéz és veszélyes helyzetekben is. Sok esetben először érnek a helyszínre, a hivatásos egységek megérkezéséig a gyors beavatkozásukkal életet, értéket és időt mentenek, kivívva ezzel a hivatásos állomány megbecsülését, dicséretét. A szükséges képzéseket elvégzik, melyeket úgyszintén a saját szabadidejük terhére végzik, és folyamatosan szinten tartják.

Munkájuk túlmutat a kárelhárításon: aktívan részt vesznek városi rendezvényeken, közösségi programokon és az ifjúság nevelésében is. Különösen fontos szerepet vállalnak abban, hogy a fiatal generáció megismerje az összefogás, a segítségnyújtás és a felelősségvállalás értékeit. Az egyesület működése példát mutat arra, hogy az önkéntesség és a közösségért végzett munka milyen hatalmas értéket képvisel napjainkban. Jászfényszaru városa büszke lehet arra, hogy ilyen elkötelezett emberek állnak készen a segítségnyújtásra a nap bármely órájában.

A „Jászfényszaru díj” méltó elismerése annak az áldozatos, kitartó és önzetlen munkának, amelyet az egyesület tagjai hosszú idő óta végeznek közösségünkért. Köszönjük szolgálatukat, emberségüket és példamutató helytállásukat.

Fentiek alapján a Jászfényszaru Önkéntes Tűzoltó Egyesület méltó a Jászfényszaruért díjra.

JÁSZFÉNYSZARUN A KÖZ SZOLGÁLATÁÉRT

Botkáné Sárközi Ildikó

Ildikó 2015 szeptemberétől dolgozik a IV. Béla Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában. Kezdetben alsó tagozaton tanított, majd 2021-től intézményvezető-helyettes, valamint magyar nyelv- és irodalom tantárgyat oktatott a felső tagozaton. Tanári munkája során a tehetséggondozás területén és fejlesztő pedagógusi végzettsége révén a felzárkóztatás területén egyaránt magas szakmai tudással és elhivatottsággal végezte munkáját. Figyelmessége, precizitása, megbízhatósága, következetessége alkalmassá tette, hogy az igazgatóhelyettesi pozíciót is ellássa, amelyet 5 éven a rá jellemző maximalizmussal az intézmény érdekeinek figyelembevételével elhivatottan végzett. Munkája mellett Jászfényszaru közösségi életében is részt vett, helyi kiadványok anyanyelvi lektorálásával járult hozzá településünk értékeinek gyarapításához. Fentiek alapján Botkáné Sárközi Ildikó méltó a „Jászfényszarun a Köz szolgálatáért” elismerésre.

Réz Bertold

Réz Bertold tősgyökeres jászfényszarui család sarjaként született. Közszolgálati hivatását 2012-ben kezdte a Jászfényszaru Város Polgármesteri Hivatalánál közérdekű munkafelügyelőként. Bertold a munkáltatói igényeket messzemenően kielégítő munkavégzésén túl folyamatosan képezte magát, szabadidejében informatikai tárgyú tanulmányokat folytatott, így hamarosan érdeklődésének megfelelő új munkakörbe került az akkor már Jászfényszarui Közös Önkormányzati Hivatal néven működő szervezetben. Dinamikusan, mély empátiával segíti a helyi közszolgálat zavartalan működését, informatikai tárgyú megkeresések nyomán támogatja a helyi civil szervezetek működését, rendezvények zavartalan lebonyolítását. Keze munkáját dicséri a hivatali sorszámhúzó rendszer, a település megújult honlapja, és az általa fejlesztett fásítási és közérdekű panasz bejelentő rendszerek. Embersége, segítőkészsége, szerénysége példa értékű.

Réz Bertold több mint egy évtizedes kitartó és precíz munkája révén méltó a „Jászfényszarun a köz szolgálatáért” elismerésre.

Dr. Sándor Mátyás

Már a jogi tanulmányai megkezdését követően a jászfényszarui hivatalban töltötte gyakorlatát, majd jogi diplomájának megszerzését követően a hivatalban kezdte meg közigazgatási pályafutását. Jogászi tudására, tapasztalatára és megfontolt szakmai álláspontjára a munkatársak mindig számíthatnak. Az önkormányzati működés során felmerülő jogi és hatósági kérdésekben következetesen keresi a jogszerű és a közösség számára legkedvezőbb megoldásokat. Jogi és közigazgatási szakvizsgáját a hivatalban korábban aljegyzőként, jelenleg jogi és hatósági osztályvezetőként kamatoztatja.

Az önkormányzat ipari parkjába betelepülő befektetőkkel történő tárgyalások során hatékonyan használja angol nyelvtudását. Munkájára a szakmai alaposság, megbízhatóság, a feladatok iránti felelősségteljes hozzáállás és a köz szolgálata iránti elkötelezettség jellemző. Tudásával és tapasztalatával jelentősen hozzájárul a hivatal szakszerű és eredményes működéséhez, valamint Jászfényszaru önkormányzati feladatellátási stabilitásához. A város iránti lojalitása szakmailag és emberileg is példamutató.

Mindezek alapján Dr. Sándor Mátyás méltó a „Jászfényszarun a köz szolgálatáért” kitüntető díjra.

Szalainé Varga Erzsébet

Szalainé Varga Erzsébet Budapesten született, majd a szíve vonzotta Jászfényszarura. Településünk szolgálatát 2006-ban kezdte meg ügykezelői munkakörben. Böbe ügyfélközpontú rátermettsége révén később szociális ügyintéző, majd anyakönyvvezetői kinevezést kapott. Szabadidejében folyamatosan elmélyítette szakmai tudását. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen közigazgatás-szervező felsőfokú végzettséget szerzett. Anyakönyvvezetői tevékenységén túlmenően tagja a Helyi Választási Irodának. Stabil alapokon álló tudása és segítőkész hozzáállása révén ügyfeleink nagy megelégedésére végzi hivatását, kollégáival jó munkaviszonyt ápol. Szerető feleség, példás családanya, és az idei évtől nagymama.

Szalainé Varga Erzsébet két évtizedes szorgalmas és pontos munkája révén méltó a „Jászfényszarun a köz szolgálatáért” elismerésre.

Vargáné Dobák Tünde

Vargáné Dobák Tünde 1992 óta – immáron 33 esztendeje – a Jászfényszarui IV. Béla Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola oszlopos tagja. Általános iskolai tanítóként és angol szakos nyelvtanárként hivatásának tekintette, hogy a gyermekek ne csupán tárgyi tudást, hanem életre szóló értékrendet, elhivatottságot és a világra való nyitottságot kapjanak útravalóul.

Szakmai felkészültsége, gyermekszeretete és lelkiismeretessége több mint három évtizede kíséri mindennapi pedagógusi munkáját.

A katedrán végzett nevelő-oktató tevékenysége mellett különös elismerést érdemel az a művészi érzékenység és igényesség, amellyel az iskola és a város életének kiemelkedő eseményeit gazdagította. Évtizedeken át az ő szépérzékét, gondos tervező- és alkotómunkáját dicsérte a ballagások felemelő hangulata, valamint a helyi közösségi élet rendezvényeinek – a Liliom báloknak – az esztétikai megjelenítése. Munkájával nemcsak látványt, hanem maradandó élményt és ünnepi méltóságot teremtett generációk számára. Példamutató pedagógusi életútja, a közösségért végzett munkája és elhivatottsága méltóvá teszi őt településünk elismerésére.

Fentiek alapján Vargáné Dobák Tünde méltó a „Jászfényszarun a köz szolgálatáért” elismerésre.

KÖSZÖNET AZ ÉVEKÉRT

Barócsi Józsefné

Zsuzsi 2015. szeptember 1-jén kezdett el dolgozni a IV. Béla Katolikus Általános Iskolában mint technikai alkalmazott. A Kisiskola takarítási feladatai mellett közvetlen kapcsolatot alakított ki a pedagógusokkal és az alsó tagozatos gyermekekkel. Kedves személyiségével könnyen beilleszkedett az iskola mindennapjaiba. Szabadidejében szívesen kirándul a férjével és a fiaival, felfedezik Magyarország és a környező országok különleges tájait. Élményeit örömmel osztja meg sokak örömére a közösségi oldalakon. Szereti a természetet, meglátja a szépet maga körül, nagy gondoskodással ápolja a virágokat, melyet az iskolában is tapasztaltunk az ott töltött majdnem 11 év alatt. Nyugdíjas éveihez kívánunk jó egészséget szerető családja körében.

Hosszú időn át végzett kiemelkedő munkájáért méltó a „Köszönet az évekért” kitüntető díjra.

Farkas Sándor

Farkas Sándor 2015. októberétől nyugdíjba vonulásáig dolgozott a GAMESZ-nál karbantartóként. Jellemzően a vízvezeték és fűtési rendszerek, a szökőkutak és öntözőrendszerek felügyelete, karbantartása tartozott a mindennapi tevékenysége közé. Szakmai tapasztalata és gyakorlati tudása nagy segítséget jelentett a napi feladatok ellátásában. Munkáját minden esetben lelkiismeretesen, megbízhatóan és következetesen végezte. Nyugdíjas éveihez kívánunk jó egészséget, sok boldogságot!

Több mint egy évtizedes munkája alapján méltó a „Köszönet az évekért” kitüntető díjra.

Nagy Tiborné

Marika 1989-ben kezdett el dolgozni a helyi általános iskolában mint technikai alkalmazott. Az utóbbi években a nagyiskola konyháján segítette és irányította a gyermekek étkeztetését, egészen 2026. június végéig. Évtizedeken keresztül közvetlen kapcsolatot alakított ki a pedagógus kollégákkal, technikai dolgozókkal és az iskolás gyerekekkel, bárki fordulhatott hozzá segítségért.

Az iskolán kívül a család és a kertészkedés is fontos részét képezi a mindennapjainak. Szívesen tevékenykedik otthon a ház körül, örömmel megy kirándulni, túrázni és kerékpározni. Nyugdíjas éveihez kívánunk jó egészséget, sok boldogságot családja körében.

Hosszú időn át végzett kiemelkedő munkájáért méltó a „Köszönet az évekért” kitüntető díjra.

Szarka-Kovács Judit

Szarka-Kovács Judit a Jászfényszarui Napfény Óvoda elismert és megbecsült óvodapedagógusa. Judit pályakezdőként egy rövid ideig dolgozott Jászfényszarun az akkori Szivárvány Óvodában, majd az élet másfelé sodorta, azonban a szíve visszahúzta településünkre. 2009. szeptemberétől ismét a Szivárvány Óvoda dolgozója lett, és napjainkig a Jászfényszarui Napfény Óvoda pedagógusai körét erősíti. Az évek során a család összetartása mellett fontosnak tartotta a szakmai fejlődést is, éppen ezért fejlesztő, differenciáló pedagógia területen pedagógus-szakvizsgát is szerzett. Kiváló óvónői egyéniség, a gyermekekkel, szülőkkel türelmes, közvetlen, munkáját magas színvonalon végezte. Munkatársaival jó kapcsolatot alakított ki, nyílt, őszinte emberként ismerhették meg. Nyugdíjas éveihez kívánunk jó egészséget, sok boldogságot családja körében.

Az elmúlt évtizedek kiváló óvodapedagógusi munkája okán Szarka-Kovács Judit méltó a „Köszönet az évekért” kitüntető díj viselésére.

Szpisják Pál

Szobrászművész, művésztanár. 1999-ben szerezte meg pedagógus diplomáját médiapedagógia specializációval, melyet 2010-ben technika és rajz szakos tanári szakiránnyal egészített ki. 2011-ben okleveles vizuális- és környezetkultúra tanári mesterszakot végzett.

2009-től vezeti a IV. Béla Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola képzőművészeti tanszakának boldogi telephelyét. A hozzá járó képzős művészetis diákok kimagasló pályázati eredményekkel zárták az elmúlt tanéveket. A grafikai tapasztalatok mellett az üvegfestés, agyagozás, szobrászat, gyöngyfűzés és régészet rejtelmeibe is belekóstolhattak a tanítványok. Szívesen szervezett tanórán kívüli érdekes, élményteli programokat a tanszakos gyerekeknek. Az évek során több tanítvány neki köszönhetően választotta hivatásul a képzőművészetet. Szabadidejében szobrászkodik, fest, rajzol. Számos műhely és művésztelep oszlopos tagja. Alkotásai országhatáron innen és túl megtalálhatók. Jászfényszarun a szépséges Szent Erzsébet-szobor is az ő keze munkáját dicséri. Nyugdíjas éveihez kívánunk jó egészséget szerető családja körében. Hosszú időn át végzett kiemelkedő munkájáért méltó a „Köszönet az évekért” kitüntető díjra.

JÁSZFÉNYSZARU MESTEREMBERE

Ézsiás Sándor

Ézsiás Sándor 1952-ben született Jászfényszarun, az iskola elvégzésével kőműves végzettséget szerzett, és szakmájában dolgozott. Keze munkáját dicséri településünk számtalan lakóháza. Sándor munkájával és szabadidejében is közösségünk építője, 1974-től a GOLF együttes alapító tagja és gitárosa. A helyi római katolikus egyházközség folyamatos segítője, a szentmisék ünnepélyességét gyakran emeli gitárjátékával, de bármilyen közösségi tevékenység lelkes résztvevője. Szerető férj, édesapa, nagypapa.

Ézsiás Sándor évtizedes elkötelezett, szakmailag biztos pilléreken nyugvó építőipari tevékenységével és önzetlen közösségi tevékenységével méltó a „Jászfényszaru Mesterembere” elismerésre.

Lajkó Sándor

Lajkó Sándor a kétkezi munka szeretetét édesapjától és nagyapjától örökölte, akiknek példája egész életére meghatározó hatással volt. Bár pályafutását géplakatosként kezdte, és dolgozott a Kalapgyárban, valamint a helyi Termelőszövetkezetben is, a fa megmunkálása iránti elkötelezettsége végül az asztalos mesterséghez vezette. Munkássága évtizedek óta meghatározó része városunk életének. Nevéhez megszámlálhatatlan igényes és maradandó munka fűződik, amelyek otthonokat, közösségi tereket és emberi kapcsolatokat egyaránt gazdagítottak. Precíz, pontos és lelkiismeretes szakemberként tisztelik, akire a legkisebb javítástól a legnagyobb feladatokig mindig számítani lehetett. Szakmai tudása mellett embersége, segítőkészsége és szerénysége is példaértékű. Mindig kész volt támogatni azokat, akik segítségre szorultak, munkáját pedig minden esetben a minőség és a becsület vezérelte. Több mint egy évtizede támogatja a helyi művésztelep megvalósítását. Köszönettel és elismeréssel adózunk Lajkó Sándor előtt, aki munkájával, emberségével és példamutató hozzáállásával hosszú éveken át szolgálta közösségünket, és jelentősen hozzájárult városunk értékeinek gyarapításához, jó hírnevének öregbítéséhez.

Lajkó Sándor hosszú időn át tartó munkájáért méltó a „Jászfényszaru Mesterembere” elismerésre.

Pető Ferenc

Pető Ferenc tősgyökeres jászfényszarui lakosként az egész életét településünkön élte le. Itt járta ki az általános iskolát, és a munkássága, teljes életútja ezer szállal kötődik szülővárosához. Szakmáját, a szobafestést nemcsak magas fokú szakértelemmel és alapossággal gyakorolja, hanem szívvel-lélekkel adja is át a fiatalabb generációknak. Mesterként és kollégaként nem csupán a szakma fogásait tanította meg a keze alatt nevelkedő fiataloknak, hanem kiapadhatatlan jókedvével, biztató szavaival és példamutatásával formálta is őket. Példás családapaként büszke lehet két felnőtt fiára, akik családjukkal együtt szintén a Jászságban leleltek otthonra, folytatva a szülői mintát. Pető Ferenc életét mindig is a közösségért való tenni akarás jellemezte. Fiatalabb korában aktív résztvevője volt Fényszaru sportéletének, az évek során pedig számos helyi közösség és szervezet munkájába kapcsolódott be önzetlenül. Rendszeres, elhivatott segítőként találkozhattunk vele a lovaspálya körüli munkákban, de készséggel támogatta a helyi önkéntes tűzoltók áldozatos tevékenységét is. Különleges személyisége, rendületlen jókedve és pozitív életszemlélete sugárzik környezetére, mellyel mindig jó hatással van ismerőseire és településünk minden lakójára.

Pető Ferenc hosszú időn át tartó munkájáért méltó a „Jászfényszaru Mesterembere” elismerésre.

Szászi József

Az építőipar világában, ahol a gyorsaság gyakran a minőség rovására megy, igazi kincs egy olyan szakember, aki a pontosságot, a precizitást és a megbízhatóságot tekinti vezérelvének. Szászi József egy olyan kőműves, akinek a neve egyet jelentett a garanciával és a mesteri munkával. Minden egyes letett tégla, minden kifeszített zsinór és derékszög azt a mély szakmai alázatot dicséri, amellyel a munkáját végezte.

Számára a kőművesség nem csupán munka, hanem alkotás: a tervrajzok rideg vonalaitól a kézzelfogható, biztonságos otthonok megvalósításáig egyenes út vezetett a keze alatt. Munkáján túl szerető férjként és gondos családapaként számíthatott rá felesége és két gyermeke. Egy olyan világban, ahol a rohanás és a felületesség sokszor teret nyer, Szászi József életútja a csendes, határozott bizonyítéka annak, hogy a becsülettel elvégzett munka és a család iránti odaadás teszi igazán teljessé az ember életét. Munkássága és embersége mindannyiunk számára követendő példa. Mindezek alapján Szászi József méltó a „Jászfényszaru Mesterembere” elismerésre.

OKLEVÉL ÉS ÉREM

Apukák Csapata

„Apukák a Városért” közösség tíz év óta nélkülözhetetlen segítője azoknak a jászfényszarui nagyszabású összetett fesztiváloknak, ahol kiemelt célcsoportokként szerepelnek a gyerekek és a családok. Ilyen események a Városi Gyermeknapi Fesztivál, a Futófesztivál in memoriam Maróti István, a május 1-jei Családi Kerékpáros Teljesítménytúra és újabban a Pumpa Pálya verseny. Az apukák közössége részt vesz az események megtervezésében, a műszaki előkészítésben és az események lebonyolításában. A munkájuk, lelkesedésük példamutató, közösségépítő, felbecsülhetetlen érték, mely egyik erős alapja a város jelenlegi életének, és fontos inspirálója a szép jászfényszarui jövőnek. Mindezek alapján az „Apukák Csapata” méltó az „Oklevél és Érem” kitüntetésre.

Fehér Akác Népdalkör

50 éve Keresztesi József ének-zene tanár vezetésével pávakörként alakult a közösség. A népdalokat köcsögdudával és több citerával kísérték. Akkor még számos citerázni tudó ember élt a faluban. Több produkciót a helyi színjátszókkal közösen készítettek és mutattak be. Már csak egy alapító, az akkor még iskolás, citerázni tanuló Fekete Imre él a csoportból. A kezdetektől jártak minősítő versenyekre. Az évtizedek alatt számos díjat gyűjtöttek, mégis arra a legbüszkébbek, hogy még mindig aktívak, s nemcsak a Jászság, hanem a térség népdalköreivel is szoros kapcsolatot ápolnak. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a november 7-én tartandó – egyébként kétévente rendszeresen rendezett – jubileumi népdalköri találkozón most is 10 csoport lép fel. A kezdetektől aktív résztvevői a helyi ünnepségeknek, nyitottak a város közösségeivel való közös műsorokra is. Bár a tagok folyamatosan változtak, a népzene iránti szeretet állandó. 2008-ban a település közösségeknek adható legmagasabb kitüntetését, a Jászfényszaruért díjat is megkapták. Több vezető segítette munkájukat, most Kecskés Istvánné Antal Anna elhivatott kezei között készülnek fellépéseikre. A Fehér Akác Népdalkör 50 éven át végzett elkötelezett, népzenét népszerűsítő és közösségi munkája okán méltó az „Oklevél és Érem” kitüntetésre.

TÁRGYJUTALOM

Baloghné Muhari Piroska – A település érdekében sok éven keresztül a helypénzek beszedése és a mozgássérültek helyi szervezetének újjászervezése terén végzett munkájáért.
Matányi Viktor – Példamutató hozzáállásával, önzetlen segítségnyújtásával és közössége iránt érzett felelősségével erősíti A Jászfényszaru Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületet.
Oszoli István – Szociális érzékenysége, empátiája és segítőkészsége miatt gyakran munkaidőn kívül is önzetlenül segít a közösségek szállításában, segíti a rászorulókat.
Pintér Sándor – Vállalkozása a IV. Béla Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola kerítése egy szakaszának megépítését felajánlásként, munkadíj nélküli végzi el.
Rezes-Víg Erzsébet – A könyvtár és a művelődési ház programjainak nagyvonalú anyagi és tárgyi támogatásáért, a közösségekben való proaktív munkájáért.
Szekeres Zoltánné – A település zöldterületeinek gondozásáért, a zöldfelületek kreatív és látványos kialakításáért.

Fotó: Pető István