Nehéz szavakba önteni azt a megtiszteltetést, amely egyesületünket érte. Lengyel testvérvárosunk, Zakliczyn vezetése és tűzoltói háromnapos szakmai látogatásra hívtak bennünket, hogy betekintést nyerhessünk az állami és önkéntes tűzoltóságok mindennapjaiba, megismerjük felszereléseiket, hagyományaikat és az utánpótlás-nevelésük példamutató rendszerét.
Ezúton is őszinte köszönetünket fejezzük ki Jászfényszaru Város Önkormányzatának, hogy lehetővé tették utazásunkat, valamint vendéglátóinknak Zakliczynból: Dawid Chrobak, Janusz Krzyżak, Joanna Świderska-Mróz, Joanna Łośko, illetve lengyel bajtársainknak a teljesség igénye nélkül: Wioletta Osiecka, Tomasz Damian, Paweł Sowa a szívélyes fogadtatásért és a példás szervezésért. Külön hálával tartozunk Szerencsés Bogumilának, aki fáradhatatlan tolmácsolásával segítette, hogy ne csak a szavakat, hanem a bajtársi gondolatokat is megértsük egymás között.
2026. július 17. – 1. nap
Első állomásunk a Tarnów-i Állami Tűzoltóság volt, ahol lenyűgöző technikai háttér és kiváló szakmai felkészültség fogadott bennünket. Megtekinthettük az egyik legmodernebb lengyel mentőjárművet, betekintést kaptunk a műveletirányítás munkájába, megismertük az oktatási rendszerüket, valamint különleges gépjárműveiket és felszereléseiket. Lengyel bajtársaink minden kérdésünkre nyitottan és őszintén válaszoltak – valódi szakmai tapasztalatcserében volt részünk.
Ezután az OSP Zgłobice önkéntes tűzoltó egyesülethez látogattunk. Elhivatottságuk és felkészültségük példaértékű: több mint 40 aktív, vonulóképes taggal végzik szolgálatukat, kiváló technikai háttérrel. A szakmai eszmecsere során megerősítettük szándékunkat, hogy a jövőben még szorosabb kapcsolatot építsünk egymással.
A napot az OSP Wróblowice bajtársainál zártuk, ahol régi ismerősökként üdvözölhettük egymást. Többen tavaly jubileumi ünnepségünkön és idei tűzoltóbálunkon is velünk ünnepeltek. Ismét bebizonyosodott, hogy a tűzoltók között nincsenek országhatárok – csak bajtársak. Megmutatták felszereléseiket, megosztották velünk tapasztalataikat, majd egy közösen elfogyasztott, bőséges vacsora mellett tovább erősítettük a magyar–lengyel tűzoltó barátságot. Külön köszönjük a szívből adott ajándékot, amely örök emléke marad ennek a találkozásnak.
A technika fejlődhet, a felszerelések változhatnak, de egy dolog mindenhol ugyanaz: a hivatás iránti alázat, az önzetlen segítségnyújtás és a bajtársi összetartás. Lengyel–magyar két jó barát, együtt harcol, együtt vigyáz.
2026. 07. 18. – Egy nap, amely örökre emlékezetes marad!
A mai nap ismét bebizonyította számunkra, hogy a tűzoltói hivatás nem ismer országhatárokat – a bajtársiasság, az összetartás és a kölcsönös tisztelet mindenhol ugyanazt jelenti. Első állomásunk az OSP Zakliczyn önkéntes tűzoltó egyesület volt, ahol lenyűgöző betekintést kaptunk a lengyel tűzoltóság történetébe és hagyományaiba. Megismerhettük korszerű felszereléseiket, a legmodernebb gépjárműveiket, speciális eszközeiket és quadjukat, miközben hasznos szakmai tapasztalatokat cserélhettünk a riasztási rendszereinkről is. Ezután az OSP Gwoździec laktanyájában folytatódott a program, ahol ismét kiváló szakmai bemutatóban volt részünk. A hőkamerás drón, a próbariasztás és a laktanya tetején megszólaló légsziréna mind felejthetetlen élményt jelentett. Külön köszönjük a szívélyes vendéglátást, a finom süteményeket és az ajándékokat!
Az OSP Charzewice egyesülethez mindig örömmel térünk vissza, hiszen év elején tőlük kaptuk szeretett Magirus Deutz tűzoltó autónkat. Jó érzés volt újra találkozni bajtársainkkal, megismerni gépparkjukat, kipróbálni a Star fecskendőt, majd egy családias hangulatú ebéd mellett szakmai eszmecserét folytatni. Hálásan köszönjük a feltétel nélküli segítséget, a tudásmegosztást és a szívből jövő vendégszeretetet! A napot az OSP Filipowice fennállásának 115. évfordulóján zártuk, amelyen megtiszteltetés volt részt venni. A jubileumi szentmise, az ünnepi megemlékezés és az emlékplakett átadása mind felemelő pillanatokat jelentettek. Nagy élmény volt együtt ünnepelni a Zakliczyni járás tűzoltó egyesületeivel, meghallgatni a Filipowicei Tűzoltó Fúvós Zenekar koncertjét, megismerni felszereléseiket, valamint kipróbálni első szerüket és a terepen is szolgálatot teljesítő quadot. A nap méltó lezárása a tűzoltó piknik volt, ahol a szakmai kapcsolatokból ismét barátságok születtek. A közös beszélgetések, a nevetés, a tánc és az együtt töltött idő örök emlékként marad meg bennünk. Őszinte hálával és tisztelettel köszönjük minden lengyel tűzoltó bajtársunknak a szívből jövő fogadtatást, a példamutató vendégszeretetet, az önzetlen szakmai tapasztalatcserét és azt a barátságot, amely tovább erősíti a két nemzet és a két tűzoltó közösség kapcsolatát. Büszkék vagyunk arra, hogy ilyen bajtársakra tekinthetünk barátként. A lengyel–magyar barátság nem csupán történelem – számunkra élő, őszinte bajtársi kötelék.
2026. 07. 19. – A búcsúzás napja
Utolsó lengyelországi napunk olyan élménnyel ajándékozott meg bennünket, amelyet még sokáig magunkkal viszünk. Hatalmas megtiszteltetés volt ellátogatni a Jodłówka Tuchowskába található Ifjúsági Tűzoltó Csapatok táborába, ahol testközelből láthattuk, milyen elhivatottsággal nevelik a jövő tűzoltó nemzedékét. Az a fegyelem, tisztelet, összetartás és lelkesedés, amelyet a fiatalokban tapasztaltunk, mindannyiunk számára példaértékű volt. Nem csupán egy tábort láttunk, hanem egy olyan közösséget, ahol a gyerekeket életre, életmentésre, felelősségvállalásra, hagyománytiszteletre és egymás megbecsülésére tanítják. Jó volt látni, hogy a szolgálat szeretete már ilyen fiatal korban ott él a szemükben. Szívből köszönjük a tábor vezetőinek a szívélyes fogadtatást, a bemutatókat, a nyitottságot és azt, hogy betekintést engedtek ebbe a kivételes munkába. Külön köszönjük minden lengyel bajtársunknak a vendégszeretetet, a barátságot és azt a rengeteg tapasztalatot, amelyet hazavihetünk. Zakliczynban, a búcsúebéden ugyan elköszöntünk egymástól, de nem búcsúzunk végleg. Megerősítettük közös szándékunkat, hogy tovább építjük szakmai és bajtársi kapcsolatainkat, hiszen a tűzoltók nyelve minden országban ugyanaz: a segítségnyújtás, az összetartás és a szolgálat. Köszönjük a szívből jövő vendéglátást, az emlékezetes napokat és az inspirációt, amelyet magunkkal hozhattunk. Dziękujemy, druhowie! A barátságunk erősebb lett, és bízunk benne, hogy hamarosan ismét találkozunk.

