Mohács 500 1

Mohács 500Iskolánkban is megemlékeztünk az 500 évvel ezelőtt, 1526. augusztus 29-én lezajlott mohácsi csatáról, melynek következményei a mai napig meghatározzák történelmünket. Történelemórákon a gyerekek aktív részvételével, csoportmunkában felderítőként, krónikásként, megemlékezőként, haditudósítóként önálló ismeretszerzéssel alkottak öt csoportban történelmi arcképcsarnokot, infografikát, rajzoltak térképet, idővonalat, plakátot, miközben megismerték az ellenség és a magyar sereg létszámát, összetételét, fegyverzetét, vezetőjét, a csata menetét, helyszínét, arcképcsarnokban rögzítették a legfontosabb szereplőket, és felfedezték a csata áldozatainak méltó emléket állító történelmi emlékhelyet és annak jelképeit. Végül minden csoport bemutatta az általa készített alkotást, és ismertette a megszerzett információkat. Aktív szereplőként mélyítették el ismereteiket, és kerültek közelebb a magyar történelem eme nehéz, ugyanakkor a hazaszeretetről és önfeláldozásról tanúskodó pillanatához. A projekt Kotánné Kovács Tímea szervezésében Kerek Bálint tanár úr közreműködésével valósult meg. Hittanórákon Sándorné Tóth Éva irányításával emlékeztek meg a hősökről, valamint rajzórákon Jámbor-Mihályi Mónika segítségével a képzőművészet eszközeivel állítottak emléket.

Kép és szöveg: Kotánné Kovács Tímea