Erre a három dologra mindenképpen szükségünk van, ha szeretnénk a céljainkat eredményesen elérni. Nincs különbség, hogy hivatásszerűen, hobbiból vagy pedig önkéntes alapon csinálunk valamit. Tűzoltó egyesületünk tagjainak is fontos a fizikai és mentális erőnlét, hiszen a műszaki mentéseknél és tűzoltásoknál rövid idő alatt nagyon intenzív fizikai és pszichológiai megterhelés éri a szervezetünket. Ezért a bajtársak igyekeznek a szellemi, fizikai és mentális állapotukat karbantartani, fejleszteni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy egyesületünk soraiból már két fő aktívan vesz részt az ország számos pontján nívós sporteseményeken, ezzel öregbítve egyesületünk és városunk nevét. Ezért szeretném megismertetni a kedves olvasóval két bajtársunk eredményeit és a jövőbeni terveit.
Matányi Viktor egyesületünk meghatározó és oszlopos tagja 2013 óta. Több alkalommal tett tanúbizonyságot bátorságból, elhivatottságból és emberségből, kitartása és elhivatottsága a sport területén is megmutatkozni látszik. Fontosnak érzi, hogy a város és az egyesület címere mindig ott szerepeljen a neve és eredményei mellett. Viktor kb. egy éve kezdett el aktívan sportolni azon egyszerű okból kifolyólag, hogy a testsúlyának emelkedése miatt már a cipőjét is kihívás volt bekötni. Ezért elhatározta, hogy elkezdi az edzést. Mára már ez a mindennapjainak része, és mondhatni, hogy életforma. Számára elképzelhetetlen, hogy akár egy-két nap is kimaradjon edzés nélkül. Az eredményei pedig hűen tükrözik elhivatottságát és kitartását.
· 2025. 06. 26. Siófok MuscleBeach/PowerChallenge arany minősítés Masters 1 kategória (guggolás, fekve nyomás, felhúzás, mellről nyomás, bicepsz fogásnemekben).
· 2025. 09. 13-án Szeged Haász Gym/ Bodymedia Challenge 16 nevezőből az 5. helyezés Open kategóriában (felhúzás, fekve nyomás, bicepsz fogásnemekben).
· 2026. 03. 21-én Budapesten Power Challenge amatőrként Masters 1 kategóriában guggolásban ezüst minősítés, fekve nyomásban bronz minősítés, felhúzás bronz minősítés, mellről nyomásban ezüst minősítés.
· 2026. 07. 24. Siófok Muscle Beach/Scitec Raw Profi ligán amatőrként 1 kategóriában felhúzásban Masters 4-es minősítés.
· 2026. 07. 25. Siófok Muscle Beach/Power Challenge Masters 1 kategóriában guggolás arany minősítés, fekve nyomás ezüst minősítés, felhúzás ezüst minősítés, mellről nyomás ezüst minősítés.
· 2026. 08. 09. Siófok Bodymedia Nutriversum Beach/Power Kommando Open kategóriában fekve nyomás 6. helyezés 30 nevezőből, felhúzás 7. helyezés 25 nevezőből, bicepszhúzás 5. helyezés 11 nevezőből. Ezen a rendezvényen meghívták a Powerlifting Hungary tehetségkutató rendezvényére!
2025-ben ezen felül indult még 3 MTB kerékpártúrán a Balaton északi vidékein, ahol mindent sikeresen teljesített: tavaszi 62 km 1250 m szintemelkedés, nyári 40 km 1000 m szintemelkedés, őszi 65 km 600 m szintemelkedés.
Célja továbbra is indulni minél több hasonló versenyen, és eljutni a ligakártyáig 100% naturálban, valamint példát mutatni a gyermekeinek és a fiataloknak, hogy nincs lehetetlen, ha az ember belead mindent.
Kulics Zoltán egyesületünk 2025-ben belépett tagja. Zoltán az alapfokú tanfolyam elvégzése után az első néhány bevetés alkalmával bebizonyította, hogy ereje és kitartása kifogyhatatlan, és nagy vágyat érzett, hogy tűzoltó ismereteit és fizikumát a tűzoltó sport területén is megmérettesse. Neki is, mint Viktor kollégának, fontos, hogy városunk és az egyesületünk neve népszerű legyen, és az ország számos pontján ismertté váljon. Azon rövid idő alatt, amióta elkezdte a versenyzést, az eredmények szépen jönnek, és magukért beszélnek. Zoltán, ugyanúgy, mint Viktor, ha kihívásról van szó, nem ismer lehetetlent, a tétet pedig mindig emeli. Eddig volt már több futóverseny, ahol a sport, az edzés és az önkéntes tűzoltóság (népszerűsítése) miatt vett részt, teljes tűzoltó bevetési felszerelésben.
Eredmények: Jászfényszaru Maróti István emlékfutás: 3. helyezés, Hatvan félmaraton 39. helyezés, Nyáregyháza brutál futás akadályfutó verseny kategória 9. helyezés, Kékes terep csúcsfutás kategória 39. helyezés.
Magyar tűzoltósport rendezvények (MTSE): Szolnok Technikai és lépcsőfutó 15. helyezés, Csongrád Firecross 10. helyezés, Jászárokszálás Fut-Árok futóverseny 6,6 km 200 nevezőből 29. helyezés, Budapest Semmelweis Egyetem MTSE technikai lépcsőfutó 22 emelet 4. helyezés.
Zoltán a versenyszámokat teljes tűzoltó felszerelésben és légzőkészülékben teljesíti, ami azt jelenti, hogy kb. 15-20 kg plusz terhelés éri a testét, ami nem csak fizikális, hanem mentális megterhelést is jelent. Célja az idén ismételten indulni a Maróti István futóversenyen, TFA Bükfürdő, MTSE Metrólépcső futás. Jövőre pedig részt venni az összes MTSE versenyen a lehető legjobb eredménnyel. TFA! Illetve mellette sok futóversenyen való részvétel.
Nagyon büszkék vagyunk önkéntes tűzoltó bajtársainkra, gratulálunk nekik az elért eredményekhez. Köszönjük, hogy szabadidejük feláldozásával nemcsak a tűzoltási, műszaki mentési feladatoknál, a városi és egyesületi rendezvényeken, hanem neves sport rendezvényeken is méltón viselik egyesületünk és városunk címerét, ezzel öregbítve nevünket. Azt gondolom, soha nem késő elkezdeni a sportot, mert azon felül, hogy egészséges, karbantartja a testet és az elmét. Az elért eredmények és kitűzött célok pedig folyamatos motivációt adnak a folytatáshoz. Ezúton is szeretnénk megköszönni támogatóink segítségét, amellyel hozzájárultak bajtársaink felkészüléséhez és eredményeikhez!
Önkéntes tűzoltók
